Babaterasz

Várandósságról, babázásról, anyaságról

KIKAPCSOLÓDÁS BABA MELLETT?

 

Amikor megszületik a várva-várt kis porontyunk, semmi más nem érdekel minket, csak hogy minél többet babusgassuk, puszilgassuk az újszülött kisemberünket. Nem is szívesen adjuk őt ki a kezünkből, hiszen 9 hosszú hónapja erre vártunk, hogy a kezünkben foghassuk, hozzá bújjunk, megöleljük őt…És hát valljuk be, nincs is édesebb, szívet gyönyörködtetőbb érzés, mint egy pici, babaillatú kis lény érintése, közelsége. A kisbabánk azonban rohamosan cseperedni kezd, egyre többet tud, egyre többet van ébren, egyre ügyesebb, mozgékonyabb, értelmesebb, és ezzel együtt egyre több időnket veszi el. Szép lassan kezdünk rájönni, hogy nem is olyan egyszerű mindent megoldani, hiszen az első pár hét után a segítségünk is kevesebb, a családtagok, barátok már kevesebbet járnak át hozzánk takarítani, bevásárolni (ha egyáltalán addig volt segítségünk), és rájövünk, hogy ideje lenne megszokni, hogy anyukák lettünk, és ezentúl egyedül kell átverekednünk magunkat a hétköznapok kuszaságán.

Vannak anyukák, akik már a kezdetektől tudatosan próbálnak kikapcsolódni, néha egy röpke fél órára elszabadulni a baba mellől, mert tudják, hogy bármennyire is törekszik mindenki arra, hogy a kisbaba legtökéletesebb anyukája legyen, azonban mégsem lehet robotként működni, és a teljes időnket különböző baba-igények kielégítésével tölteni. Akármennyire is próbálkozunk, egy idő után borul a bili, és akkor aztán hullanak a könnyek, fogynak a zsepik, az újdonsült kismama pedig úgy érzi, totálisan csődöt mondott anyaként, és legszívesebben eltűnne a föld színéről. Akik viszont elhiszik azt, hogy igenis szükség van néha egy kis lazításra, azok nagyobb eséllyel elkerülhetik az ilyen buktatókat, és még a babát is megjutalmazzák egy türelmesebb, nyúzhatóbb, jókedvű anyukával.

Hogy milyen kikapcsolódást válasszunk? Bármilyet, csak legyen olyan, amitől tényleg felfrissülünk, és nagyjából rendszeresen tudjuk végezni. A sport kifejezetten jó több szempontból is: aktív kikapcsolódás, a tested edzése közben a lelked is felfrissül, a feszültség levezetésére kiváló, és még a terhesség alatt felszedett plusz kilók leadásán is segít. Persze sétálsz sokat a babával, esetleg szaladgálsz a nagyobb tesó(k) után, főzöl, mosol, takarítasz otthon, éjjel ringatod a kis álmatlan manódat – de ezek nem segítenek felfrissíteni a lelkedet. Ha szereted a csoportos órákat, menj el néha egy aerobik- vagy spinning órára, jógázzál, vagy csak fogd az mp3 lejátszódat, és irány a park futni. Hidd el, jobban fogod érezni magad utána.

Ha nem tudsz sportolni, vagy más jellegű pihenést választanál inkább, az is jó. Találkozz barátnőkkel, fizess be egy jó masszázsszalonba, kozmetikába, vagy csak menj el vásárolni magadnak valami szépet. És vegyél valamit a babádnak is. J

A saját lelki szükségleteinken túl azonban még arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy a párunkkal közösen, kettesben is néha elszabaduljunk egy kicsi időre. Ez egyenként, mint anyának és apának is igen fontos, de ezen kívül a párkapcsolat szempontjából is lényeges, hiszen attól, hogy szülők lettetek, még egy pár is vagytok, és bizony nem árt ezt néha érezni, éreztetni is a másikkal. Hiszen a jó anyuka, jó apuka és úgy általában a jó szülő egyik legfontosabb ismérve az, hogy a gyermekéhez kedvesen, türelemmel és megértően viszonyul, és ez csakis úgy lehetséges, ha néha leeresztjük azt a bizonyos fáradt gőzt, ami babázás alatt igen nagy mennyiségben termelődik. A boldog szülőknek a gyermekei is boldogok, ennyi a szabály.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 5
Havi: 16
Össz.: 2 699

Látogatottság növelés
Oldal: Kikapcsolódás baba mellett?
Babaterasz - © 2008 - 2024 - babaterasz.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »